Hát ami azt illeti, talán soha nem voltam még ennyire fáradt, mint mostanában. Nem fizikailag, hanem úgy “közéletileg”.

Szeretek olvasgatni, a fő munkaidőm még mindig a számítógép mellett töltött órákat jelenti, néha kikapcsolódásból megnéztem a napi híreket, érdekességeket, átlapoztam az engem érdeklő portálok aktualitásait. De elfáradtam. Biztos, hogy én is öregszem (pedig nem ám), vagy ki tudja, miért, de valahogy a toleancia szintem már korántsem a régi. Hónapok alatt a fentebb említett olvasólistám jócskán megcsappant. Ösztönösen ignoráló lettem. Mert már rohadtul nem érdekel a napi szarfolyam, a demokráciának álcázott indulat-gerjesztés vagy éppen a szabadság kék madarának ide-oda röptetése. Ennél jobban már csak a fent említett fekália folyam alján gőzölgő eszencia, konkrétabban a “hírekhez” fűzött kommentek nem érdekelnek. Sőt. Ha néha -gyors, felnőtt emberhez méltó szóképekben olvasó készségemnek hála- mégis belepillantok valamelyikbe, átvillan a a képzeletemben egy-egy halvány kép. Elképzelem, ahogy e szavakból álló, gőzölgő rakást odarittyentő vitéz megmondóember például feszültségét eme formában fokozva/kioltva (fajtája válogatja) kilép az internet biztonságos, arcokat és neveket nélkülöző lágy öleléséből és lemegy a sarki közértbe parizerért. Szabadságharcoshoz illő lódenkabátját, szavainak pergő dobtáras gépfegyverét vagy éppen díszmagyar mentéjét, csörgő kardját hétköznapi viseletre cseréli. Már-már emberszerű. Engedtessék meg nekem, hogy éltemben, hitemben és az oly sok törekvés ellenére mégis érthetetlenül létező humanista voltomban ez a kép legyen inkább, amit meglátok, elfogadok, szeretek. Az meg, hogy megy a német, jön az orosz, lóbáljuk a táblát meg rikoltozunk, hol érte, hol ellene, nem érint már. Marad az időjárás jelentés, ott a szélirány még tiszta tartalommal bír, nincs népszavazás a másnapi esőről, a hőmérséklet nem a szonda ipszosz vagy a századvég szerinti, hanem egy objektív számadat.

Azért van ám egy számomra nagyon kedves hozadéka is ennek a fránya nagy onlájn szabadosságnak. Hogy visszatértem a Gutenberg-galaxisba. Éljen és virágozzék a nyomtatott média! Sokáig éljen a könyv!  Ha megveszek egy hajós vagy biciklis újságot, akkor rohadtul nem fog az oldalak lapozgatása közben a képembe beugrani egy olyan hirdetés amit nem győzök kiikszelni, mégis megint felugrik, a cikk alatt nincs odahányva valami osztályharcos vicsorgása drága yachtokról, a milliós karbon bicajokról… A könyv pedig elrepít oda, ahová én akarom, lévén az olvasnivalómat magam válogatom, a fantáziám pedig magánterület.
Onlájn meg marad a Forma-1, bicajból, hajóból a napi hírek, íjászat, fotózás. Csupa szép dolog, nem igaz? Végülis, azt hiszem, az a legnagyobb szabadság, amikor a téged nem érdeklő dolgokat nagy ívben le tudod… Ezt pedig bárki elérheti.